My Sims
My Sims
My Sims
Gyerekjátékok óriási választékban a Gébklub játékáruházban
My Sims IWIW-MSN-FACEBOOK IWIW MSN Facebook
Hivatalos Sims 3 Facebook oldal
My Sims
My Sims
:::My Sims::: - The Sims DJ
My Sims   My Sims  

The Sims™ DJ

The Sims DJA The Sims™ DJ játék célja, hogy a kezdő DJ palántából Szépkellemes legmenőbb DJ-jévé lépjünk elő és méltó küzdelemben porig alázzuk a korábbi nagymenőt.
A játék nagyon szép logót kapott, az indító ikon is szép és ez jellemző minden statikus grafikai elemre a játékon belül. Sajnos, amikor a fellépések során a Simek táncolnak, az már nem lett ennyire szép. A játéknak ezen kívül van még egy nagy hátránya, rengeteget tölt, legalábbis más, általam kipróbált Simses mobil játékhoz képest.

Indításkor a játék megkérdezi, hogy szeretnénk-e bekapcsolni a zenét. Mivel ez alapvetően egy zenés játék, így érdemes. Ezután az EA logó és a The Sims™ DJ logó után a Helyszínválasztás menüjében találjuk magunkat. Ennek fontos szerepe lesz, ugyanis az itt felsorolt, illetve felsorolásra kerülő helyeken bizonyíthatjuk majd tehetségünket. Jelen pillanatban a Mixing Studio-t és a DJ Shopot láthatjuk, ezekre nem sokára kitérek külön-külön.

A játék feldob egy ablakot nekünk, melyben a város helyi menő DJ-je Dee Jay köszönt minket. Azt közli velünk, hogy ha olyan legendás DJ-vé akarunk válni, mint Ő, akkor szerencsés napunk van, Ő segít nekünk, de bizonyítanunk kell. Némi szöveg után megkérdezi, hogy hívnak minket, végre elnevezhetjük Simünket, annak, aminek csak szeretnénk. Dee Jay szerint, ha sikeresek akarunk lenni, változtatni kell a megjelenésünkön. Most készíthetjük el Simünket. 3 férfi és 3 nő közül választhatunk, majd megadhatjuk a hajszínt és a felső színét. Ezután a Mixing Studio-ba küld minket, ahol haverja RJ vár ránk.

A feladatunk igen egyszerű, zenét kell mixelnünk a meglévő mix alapokból. 4 alapból készül el egy mix, ez a Bass, Drums, FX1 és az FX2. Mindegyikhez bármilyen stílusú mix alapot tehetünk, melyek mellettük vannak felsorolva. Van ami többet ér, van, ami kevesebbet, ha felhasználjuk, ennek 3 szintje van, 1 Simoleonos, 2 Simoleonos, 3 Simoleonos. Ha kész, kiválasztottuk, amiket használni szeretnénk, akkor jobb alul a lejátszás gombra kell mennünk. Ilyenkor egyfajta mini játékban vehetünk részt, adva van egy lemezjátszó. Mind a 4 általunk választott mintát lejátssza egyesével. A korongokon kis pontok találhatóak, az a cél, hogy amikor egy ilyen kis pont a tű célkeresztjéhez ér, akkor okézzuk le. Ha elkészültünk, nevet kell adnunk neki és akár csengőhangként is elmenthetjük, ezt nem volt alkalmam kipróbálni. Fontos, hogy minél jobb minőségű mixet csináljunk. Nekem elsőre egy átlagosat sikerült, utána a 3. alkalomtól már csak platinákat. Egyáltalán nem nehéz. A jobb minőségű mixekért nem csak több pénzt kapunk, de a játék előre haladtával a táncosok is válogatósabbak lesznek. Hiába találjuk el adott esetben a zenei ízlést, ha az illető ikonja mellett egy arany vagy egy platina korong van, csak akkor tudjuk teljesíteni az ő "vágyát", ha olyan minőségű a mixünk. Említettem a zenei ízlést, ez a legmeghatározóbb az egész játékban. A feladat mindenhol ugyanaz, bírj táncra megadott számú Simet. Egy Sim akkor táncol, ha az ő általa favorizált zenei stílust játszod. 4 alapja van ugye egy mixnek, egyszerre pedig négy Simet táncoltathatsz meg. Akinek nem tudtál megfelelő zenét szolgáltatni, az bent marad a sorban. A játék kezdetén két féle zenei ízlés van, a Rock és a Pop, ezek jól elkülöníthetőek a színek alapján, az első a piros, a második a rózsaszín. Ehhez társul később sárga színnel a Hip Hop, zölddel a World, lilával a Dance és türkizzel a Techno. Először csak 6 mixet vihetünk magunkkal a bulikba, ebből kettőt készen kapunk, de bármikor törölhetőek.

Itt említeném meg néhány szóban a DJ Shopot. Itt vásárolhatunk új mix alapokat, jó sok pénzért 12-re bővíthetjük a magunkkal hordható mixek számát, valamint különböző hasznos dolgokat is vehetünk, mint pl. olyan eszközt, ami felcseréli a táncra váró Simek sorát, tetszőlegesen néhány Simet rock szeretővé változtat, stb. Ezen kívül, ahogy feljebb mászunk a ranglétrán, úgy néhány DJ tehetségét is örökölhetjük, melyeket szintén hasonló módosításokra lehet bevetni. Egy szám alatt csak egy ilyen módosító dolog alkalmazható. Az egyes számok váltásánál is figyelni kell, külön plusz pénz jár azért, ha a meghatározott időben, pontosan váltod le ezeket.

Összesen 9 helyszínünk van, azt, hogy éppen hol kell teljesítenünk, felkiáltójellel jelzi a játék. Minden elvállat feladat után pénzt kapunk, ha nem sikerül, akkor is, de akkor lényegesen kevesebbet. Ha sikerült, akkor a 10-es skálán feljebb kúszik egyel a népszerűség mérőnk, és általában megnyílik egy új helyszín is. Először a 3rd Street-re küldenek minket egy házibuliba, utána szép sorban továbbjuthatunk a The Dungeon, a School Dance, a Jungle Room, a Street Party, a Funky Town, a Vapor Room, a Beach Luau és a Burning Sim helyszínekre. Igazából számunkra az utolsó kettő a legfontosabb, ugyanis míg DJ Dee Jay barátunk az elején támogatott minket, most rájött, hogy a posztja veszélyben van. A Beach Luau-n éppen előle happoljuk el a zenélési lehetőséget. Az utolsó helyszínen lenne a párbaj, ahol megmérkőzünk egymással, de ez is ugyanolyan feladat, mint a többi. 26 Simet kell megtáncoltatni, semmi nehéz nincs benne. Igaz, csak az arany és platinalemezekre táncolnak, de mivel nekem mindegyik platina volt, így ez sem okozott problémát. Végül legyőztem Dee Jay-t, én lettem a legmenőbb DJ Szépkellemesben, rengeteg pénzzel és 10-es népszerűséggel. A játéknak ezzel nem feltétlenül van véve, néhány helyszín továbbra is nyitva marad számunkra, ahol bemutathatjuk, mire is vagyunk képesek.

A tesztet készítette: Galaxya, mysims.hu
Tesztkészülék: Nokia N81, melyet az Electronic Arts Magyarország biztosított számomra a teszteléshez.

© 2007 Electronic Arts Inc.  EA, the EA logo and The Sims are trademarks or registered trademarks of Electronic Arts Inc. in the U.S. and/or other countries. All Rights Reserved. All other trademarks are the property of their respective owners.

My Sims

My Sims
My Spore

My Sims Mozi

My Sims

Kérjük, tipp beküldések esetén minden esetben egyeztessetek velünk annak tartalmáról!

The Sims 3
Padlógáz Cuccok
Megjelent

MySims SkyHeroes
2010. szeptember 28.

The Sims 3
(WII, NDS, PS3, XBOX360)
2010. október 26.

The Sims 3
Leszáll az éj
2010. október 26.

The Sims 3
Álomállások
(IPhone, iPod touch)
2010. vége

The Sims - Medieval
2011. tavasz

My Sims
Melyik újdonságot várod leginkább?
Padlógáz Cuccok
Barnacle Bay
Leszáll az éj
Sims Medieval


Eredmények

Online játékok
Kifestő.eu
Galaxya-Art
Sennem
My Spore
H2O-Portál
CSI:Hungary
Super-Natural
Te is szeretnél itt lenni?

Extrém, színes kontaktlencsék a Dr Dionál!

sims toplista
Sims.wyw.hu - The Sims
Magyar Honlap Linkek
LinkBank
Hun-Web Linkek
Free TopSite
My Sims
 
Weblapkészítés

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Szerkesztők | Elérhetőségeink | Reklámozz minket | Fórum | Interaktív | Galéria | Letöltések | Hírarchívum
© 2007-2010 My Sims Minden jog fenntartva.
Az oldal 2007.03.16-án indult. Látogatottsági rekord: 7089 látogató/nap.