A játék kezdésekor az első kérdés a szokásos, szeretném-e engedélyezni a hangot. Nos, ha már itt tartunk, a hangok nagyon jók, el sem hinné az ember, hogy egy mobiljátékhoz ilyet is tudnak csinálni. Egy probléma van vele, elég hangos. Viszont mindenképpen érdemes legalább egy darabig bekapcsolva hagyni. Zenét akkor kapunk, ha a sziget egyik részéből a másikba megyünk, mini játékokat játszunk, valamint ha a menübe lépünk. Ezen kívül ha Simünk alszik, horkol, de úgy, hogy azt egy grizzly is megirigyelné.
Visszatérve, a hang engedélyezése után először egy EA logó, majd egy Hajótöröttes kép fogad minket. Ezután bejön a tényleges menü, ahol a következő lehetőségeket találjuk: Játék folytatása, Új játék, Beállítások(nyelv kiválasztása, zene ki-/bekapcsolása, vibráció ), Segítség, Infó a játékról és a készítőkről, Több játék, Kilépés.
Ha új játékot kezdünk, belépünk a Sim készítés menübe. Itt választhatjuk ki, hogy nézzen ki hajótöröttünk. Túl sok választási lehetőség nincsen, lehet ugye nő vagy férfi, barna bőrű vagy fehér bőrű, illetve a ruhát is tudjuk variálni, kétféle felső és kétféle alsó áll a Simünk rendelkezésére, mindkét nemnél. Ezek csak színükben térnek el egymástól. Ha kész vagyunk, léphetünk tovább és elnevezhetjük Simünket. Ami nagyon tetszett, hogy olyan nevet írhatok be, amit csak szeretnék.
Ezután indul a játék. Kis szürkeárnyalatos képek mesélik el a hajótörést és azt, hogyan keveredünk a partra, majd megpillanthatjuk Simünket a homokban fekve. Megjelenik a menü is, mely a továbbiakban a segítségünkre lesz. Baloldalon a hagyományos menü található, amivel a már korábban ismertetett menüpontokhoz térhetünk vissza, jobb oldalon pedig az Info menüpont. Erre kattintva két választási lehetőségünk van, vagy a térképet hívjuk be, vagy az információs menüt, utóbbit több részre bontották:
Needs - szükségletek
- Mood - hangulatot mutatja (ez egy csík)
- Comfort
- Hunger
- Energy
- Social
- Fun
Goals - itt lesznek majd az aktuális célok
Items - a megszerzett dolgokat találjuk itt, tehát ide jönnek a farönkök, liánok, a kifogott halak és a megszerzett zöldségek is.
Tools - itt az eszközöket találjuk majd
Friends - barátok
A * gomb használatával tudunk láthatóvá tenni a szükségleteket.
A banán és a kókuszdió lesz kezdetben az élelmünk, ezeket egyszerűen az Items menüpontban rájuk kattintva tudjuk elfogyasztani, a halakat előbb meg kell sütni, de mi ilyet nem tudunk, később lesz, aki főz helyettünk.
Alapszabály, össze kell gyűjteni mindent, ami az utunkba kerül, később szükségünk lehet rá. Vigyázni kell azonban, mert vannak veszélyes dolgok is a szigeten, például egyes fákon méhkaptár található és mézszerzés címén alaposan lecsökkenhet kedvenc hajótöröttünk energiája és kényelme Vannak még kis bokrok is piros bogyókkal, melyeket szintén nem tanácsos elfogyasztani, hiszen bár megehetjük, lecsökken tőle Simünk energiája. Akár meg is halhatunk, hogy közelebbről megismerkedünk pl. a lávával, futóhomokkal.
Itt említeném meg , hogy a játék grafikája nagyon szép, minden részletesen ki van dolgozva, azonnal feledteti a szerintem nem túl impozáns indító ikont.
Felébredés után a Bay-ben vagyis az Öbölben vagyunk. Első célként keresnünk kell magunknak egy helyet és miután itt nincs semmi alkalmasnak tűnő, tovább megyek a Camp feliratú tábla felé. Eljutok a szálláshelyemre, ezentúl itt tudok aludni. Persze ehhez előbb kell 3 pálmalevél, mert abból épül a sátor. Ilyenkor jó az előrelátás. Ezután csak a helyünkre kell klikkelni és magától megépül. Ha leszáll az este, egy éjszakai képet kapunk világító Holddal és Simünk horkolása közepette várjuk a reggelt. Szerencsés esetben végigalussza az éjszakát, nem annyira szerencsés esetben rájön, hogy éhes, aztán bekap pár banánt mondjuk, és alszik tovább. Rögtön reggel lesz, tehát minimális várakozási idő van. Ez egyébként tetszet az egész játékban, miközben szigetrészből szigetrészbe vándorolunk, minimális a betöltési idő.
Második célom, hogy keresek még hajótörötteket a szigeten, mert nem vagyok egyedül. 2 átjáró van, a dzsungel felé nem mehetek, mert nincs bozótvágóm, marad a Vízesés (Waterfall). Egyébként a vízesés lesz az a hely, ahol naponta egyszer le kell fürdenünk, mert különben hajótörött társaink figyelmeztetnek minket, hogy igen büdösek vagyunk. Mikor a vízeséshez értem, épp aludt egy kunyhóban a hajótörött, úgyhogy nem ébresztettem fel, ellenben a horkolás elől villámgyorsan menekültem tovább az onnan nyíló kapunk a Beach vagyis a strand felé. Itt végre ébren van a Hajótörött, akit Jeffnek hívnak. Nála kapok egy újabb célt, ad nekem egy szigonyos dárdát a halfogáshoz, ha adok neki uszadék fát. Miután odaadom neki, rögtön ki is próbálom a halfogást. Jeff figyelmeztet, hogy vannak halak, amik csak nappal, vannak, amik csak éjszaka foghatóak ki. Nem várt módon egy nagyon jó kis mini játék jön be, nem csak egyszerűen kapunk pár halat, hanem valóban nekünk kell kifogni, a halak mozognak, a célkereszt mozog, kell egy kis ügyesség, de simán sikerülhet, egyszerre maximum 5 darabot foghatunk ki.
Visszamegyek Leyla-hoz, Ő az előbbi mormota a Vízesésnél. Ő ruhát fog nekünk majd varrni a későbbiekben, ha viszünk neki megfelelő anyagokat. Most is kapunk tőle ruhát cserébe néhány dologért. Ezután újabb mini játék következik, ugyanis megtanít minket táncolni. Nincs más dolgunk, csak a bal, jobb, fel és OK gombokat akkor megnyomni, amikor a célkereszthez érnek a képernyőn.
Visszamegyek Jeffhez, aki elveszítette a szörfdeszkáját. Na most ez egy kisebb csalódás volt, bármi ilyen jött utána a játékba, nagyjából ment 3 lépést hátra a Sim és ott volt mögötte, amit meg kellett volna keresni. Az ilyenek legalább még 1-1 mini játékba belefértek volna. Jeff épít nekünk egy szörfdeszkát, néhány dologért cserébe. Miután kész van újabb mini játék következik, szörfözni kell. Na ez úgy gondolom, csöppet nehézre sikeredett. Bal és jobb gombokkal fenn kell maradni egyenesen a vízen, miközben ide-oda dőlünk, de emellett néha megjelenik egy-egy cápa is, amit át kell ugratni.
A dzsungelbe megyek ezután, ahol Higgins, az orángután fogad, itt a piros-hol a piros játékot játszhatunk, ezúttal igazgyönggyel és kókuszdióval. Ha nyerünk, meghúzhatjuk a félkarú rablót, ezért pedig tárgyakat kapunk. Ő segít egyébként nekünk, hogy kényelmesebb hajlékunk legyen, de tőle vehetünk kertet és madárijesztőt is, előbbi növények termesztésére, utóbbi a társaság szükséglet növelésére jó.
Visszatérek az Öbölbe, ahol Sandy fogad engem, megkér, segítsek neki a kunyhója felépítésében. Ezentúl Ő főz nekem, ha a Cook parancsra megyek és meg vannak a szükséges hozzávalók az ételhez.
Újra elmegyek a dzsungelbe, ahonnan tovább lehet menni a Cave (Barlang) felé, ahol Carl fogad, aki retteg a majmoktól. Nem hagyja el a barlangot, mert nincs ruhája, szerezzek neki, nos, hát szerzek Leyla-tól, ahol egy megnyert táncpárbaj után megkapom a szükséges öltözetet.
Ismét vissza a partra, ahol Sandy megkér, szerezzem vissza neki Jeff-től a magvait, persze ezt is szörfözéssel sikerül.
Carlhoz visszatérve újabb feladat vár, hozzak neki Fish Stew-t, miután ezt megteszem, egy iránytű kell neki, így átmegyek a Coconut Grove-be (Kókuszdió liget), ahol újabb mini játék vár, a majmokkal kell dobolni, szintén azt a billentyűt kell lenyomni, amelyiket kiválasztja a játék.
Ezután lehetőségünk adódik a Cliffs (Sziklák) felfedezésére. Megtaláljuk utolsó élő hajótöröttünket, aki nagyon szívesen ad nekünk egy iránytűt, ha előbb visszaszerezzük a szemüvegét a majmoktól. Nos, mi sem egyszerűbb, vissza hozzájuk, újabb dobolás, meg is vagyunk. Cserébe újabb célt kapunk. Nagyon szívesen elmenne a szigetről, szerezzek neki eszközöket: Higginstől tutajt, Leylatól vitorlát, Jefftől evezőt.
Visszamegyek az iránytűvel Crazy Carlhoz, aki ennek nagyon örül és közli, menjek éjjel a Coconut Grove-ra és beszéljek Busto kapitánnyal. Amíg beesteledik, addig megszerzem a 3 szükséges dolgot a tutajhoz. Higgins-szel itt a piros-hol a pirosozom, Leylaval táncolok és Jeffnél szörfözök.
Közben este lesz, így elmegyek a Coconut Grove-hoz és beszélek a szellemmel, aki azt mondja, hogy keressem meg a kincset, nekem adja, h megtalálom. Na hát két lépéssel a hátam mögött annyira nem nehéz megtalálni. Ezt a kincset egy kis alvás után elviszem Crazy Carlnak.
Nagy boldogan viszem Myke-nak a kért cuccokat, már csak egy feladatom marad mára, hívjak meg mindenkit egy búcsú bulira, még Higginst is.
Ezután választhatok visszatérek-e a civilizációba. Ha igen, akkor a Beachen találom a tutajt. Nos, én hazamegyek.
Az elejéhez hasonló képsorok fogadnak, csak épp most megérkezünk a civilizációba. Kapunk egy kis értékelést:
A játék kiírja, milyen volt a hangulatom, hát nekem átlagos. 2 napot töltöttem a szigeten, 578 dolgot gyűjtöttem össze, 35 célt teljesítettem és szereztem magamnak 6 barátot.
A játékot bátran merem azoknak is ajánlani, akik nem kifejezetten Sims rajongók, nagyon izgalmas és egyáltalán nem tartozik az "egyszer végigjátszom, aztán többet sosem veszem elő" kategóriába.