The Sims 3 IPhone Játékteszt
Vegyes érzelmekkel vágtam bele a tesztelésbe, egyrészt soha azelőtt Iphone nem volt a kezemben, másrészt a Sims 2 alapjátékának mobilos verziója után a Sims 3-tól sem vártam csodákat. Őszintén bevallom, nagyon kellemesen csalódtam.
A legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy míg a korábbi mobilos verzió grafikailag eléggé a Sims 1-re hasonlított, a Sims 3 IPhone verziója valóban a Sims 3 PC-s játék átültetése erre a platformra. A grafika lenyűgöző, írhatnám, hogy felülmúlta a várakozásaimat, de nem túl nagy igényekkel indultam, így egy kis túlzással gyakorlatilag ahhoz tudnám hasonlítani, mikor egy gyereket a szülei elvisznek egy unalmas vásárlásra és véletlenül beszabadul egy édességboltba, ahol csillogó szemekkel lesi a színesebbnél színesebb cukorkákat, és jó ideig ki sem lehet onnan rángatni.
A zenét ismételten jól megválogatták, kellemes, egyáltalán nem zavaró, úgyhogy bátran ajánlom, hagyjátok bekapcsolva.
A játék több profilt tud menteni, így akár többen is játszhattok rajta a saját Simetekkel, saját történeteteket kialakítva. Sajnos a PC-s verziótól eltérően -bár érthető módon- rengeteg korlátba ütközünk. Kezdjük is az elején, a karakterünk megalkotásánál.
Még mindig csak a nemet lehet beállítani, életkort nem, tehát még mindig felnőttekkel kell játszani. Kérhetünk véletlenszerűen összeállított Simet (a limitált lehetőségek miatt itt öt próbából egy sem sikerült ijesztően, eltérően a PC-s verziótól, ahol néha hajmeresztő végeredmény születik), illetve összerakhatjuk mi is kis védencünket, akiknek segíteni fogunk beteljesíteni vágyait. Simünk neme után beállíthatjuk a bőrszínét (4 lehetőség van), illetve frizuráját, ahol 4 női és 6 férfi haj közül választhatunk. Ezután következhet a ruha kiválasztása. Előny, hogy külön lehet felső és alsó ruházatot, valamint cipőt választani, hátrány, hogy bár nem a ruha teszi a Simet, azért a ruhák hagynak némi kívánnivalót maguk után. Összesen 15 női és 10 férfi felső, 11 női és 8 férfi alsó ruházatot kombinálhatunk, valamint 7 női és 8 férfi cipőt.
Amikor ezzel készen vagyunk, kiválaszthatjuk Simünk személyiségjegyét (Jack of all trades, nice guy/girl, jerk, sleaze, power seeker, maniac), és 17 jellemvonásból további 5-tel fűszerezhetjük meg (shy, converationalist, good sense of humor, no sense of humor, easily impressed, easily bored, vain, modest, mean-spirited, friendly, couch potato, active, slob, neat, genious, absent-minded, neurotic). Csakúgy, mint a PC-s kiadásban itt is vannak ütközések, tehát nem lehet valaki egyszerre humoros és humortalan. A név beírása után pedig megkezdődhet a játék. Lehetőség van tutorial, vagyis oktató játék játszására is.
A játékban vannak célok is (Goals), melyből összesen 73 van, és első körben 14 elérhető, ezek a másik Simmel való barátkozástól kezdve, valami megjavításán át a horgászat jártasság legmagasabb szintjének eléréséig elég vegyesen tartalmaznak könnyen és nehezebben kivitelezhető dolgokat, tehát a fanatikus játékosok jó pár órát el fognak szórakozni, mire mindet teljesítik.
Simünk 700 Simoleonnal vág neki a nagybetűs életnek, azonban elég hamar rájövünk, hogy ez gyakorlatilag aprópénznek számít és nem fog ártani munkát találni, lehetőleg minél előbb, mert ha kezdetleges lakásunkat fel szeretnénk turbózni, ennél jóval többre lesz szükségünk. Egyszerűn csak ki kell választani, hol szeretnénk állást vállalni, ez lehet a városháza (Town Hall), közért (Quickmart), laboratórium (Lab) és be kell érnünk időre a munkahelyünkre. A megkeresett pénzünket pedig csak a hobbi boltban és a közértben költhetjük el, később, ha minden kívánságot teljesítettünk, kinyílik előttünk a Pawn Shop is, ahol a bűnöző szakmába vethetjük bele magunkat csekély §600/éjszaka fizetésért.
A város egyébként különböző helyszínekre és épületekre lett felosztva. Ott vannak ugye az előbb említett helyszínek, a saját házuk, a szomszédok háza, valamint a park. Negatív meglepetésként Simünket gyakorlatilag hangya méretben láthatjuk, szinte 0 kidolgozottsággal, míg rá nem közelítünk az adott helyszínre és az első sokk után nem konstatáljuk elégedetten, hogy bizony, meg van a kis kedvencünk, a maga szép Simses valójában és egyébként szépen kidolgozott arcmimikával rendelkezik. A parkban tudunk ismerkedni a többi városlakóval, szert tehetünk barátokra, ellenségekre, megtalálhatjuk a nagy őt is.
A játék több minijátékkal egészül ki, ilyen a horgászás vagy a főzés is. Itt jegyzem meg, gyakorlott IPhone használók biztosan megszokták már a készülék kezelését, én dühöngő őrültnek éreztem magamat, mikor huszadjára végre sikerül kifognom egy halat a készülék rázogatásával. Viccesen elképzeltem, milyen lenne magát a számítógépet rázogatni ilyen műveletekhez, hálával tartozunk az egér kitalálójának. A főzés is igazi élvezet, hasonló okokból.
Összességében ajánlom a játék azoknak, akik IPhone-nal rendelkeznek és szeretik a Sims játékokat. Gyakorlott felhasználók jobban fognak boldogulni, mint a hozzám hasonló kezdők, ugyanis a játék irányítása a visszajelzések alapján elég könnyű és egyszerű. Ha pontozni kellene, mindent figyelembe véve 5-ből 5 pontot adnék, IPhone-nal rendelkező Sims mániásoknak kötelező darab.
A tesztet készítette: Galaxya, mysims.hu
A teszt készüléket az EA Magyarország biztosította.
© 2005 Electronic Arts Inc. Electronic Arts, EA, the EA logo, The Sims, Maxis and the Maxis logo are trademarks or registered trademarks of Electronic Arts Inc. in the U.S. and/or other countries. All rights reserved. All other trademarks are the property of their respective owners. EA and Maxis are Electronic Arts brands.
|